Judo Bírók | Sasaki Magyar Judo Múzeum

Judo Bírók

Kedves Látogató!

Az ABC betűi segítenek a keresésben. A betű utáni zárójelben található szám az elemek számát mutatja.

  • P (1)
  • Pallos Emil

    Bírói szint: 
    Országos
    Szakmai múlt: 

    Pallos Emil Judo-biró vagyok. 1939 május 16-án születtem. 1953-ban kerültem Miskolcra. A Blathy Otto Villamos Energiaipari Technikum hallgatója lettem. Itt alakította meg 1954-ben Mrena Imre ("a pipás") a birkózó szakosztály mellett a cselgáncs szakosztályt. 1957-ig, a tanulmányom befejezéséig sportoltam itt. (Sajnos ekkor kelt igazolványomat nem őriztem meg, pedig most milyen jól jönne!) 1958-ban bevonultam a Honvéd Folyami Flottillához, ahol Kiss Andor sporttiszt működtetett egy judo edzőtermet. 1961-tól 1968-ig színházi elfoglaltságaim miatt szüneteltettem sporttevékenységemet. 1968-ban továbbképzésre vonultam be két hétre, amiből három és fél hónap lett. Aknász szádomra (amelyiknek parancsnoka voltam) beosztották Tuncsik Józsefet. Visszajöttek lehetőségeim és vágyaim is. Kiss Andor segítségével megkerestem Mrena Imrét, régi edzőmet, akinek bíztatásával és Geczko Sándor barátom támogatásával, mint gyakorló bíró kezdtem el edzői tevékenységemet is. (8 évig tanfolyamokat vezettem az UTE égisze alatt). 1988-ban I. DAN-ból vizsgáztam, közben haladtam a bírói ranglistán es 1993-ban országos fokozatú bíró lettem. 2001-ben kaptam meg a II. DAN övfokozatot. Előfordul még, hogy néha szőnyegre állok, de ez 72 évesen egyre nehezebb, ezért főleg titkárkodom nagy örömmel és lelkesedéssel.

    fénykép: 

A honlapra anyagot tölthetsz fel!

Főtámogatónk


Belépés

Videó Galéria